2008. szeptember 4., csütörtök

Ej, haj...



Tegnap, hála Aninak, sikerült majdnem befejezni az eltevésre szánt dolgokat, végre üvegekbe raktam az arra érdemes uborkákat, megvágtam a nagyobbakat és hagymával, paprikával, murokkal keverve kerültek üvegekbe, sőt a szilva is mag nélkül már a fagyasztóban hűsöl. A paradicsomlevet, ketchupot befejeztem vasárnap. Még a maradék paprikával kellene valamit csinálni. Gondoltam, lecsót teszek el, szintén télire, de nem dől össze a világ, ha nem éppen ma fogok neki. Már muszáj pihennem is. (Vasárnap hajnali negyed 6-kor kerültem ágyba és a lányok könyörtelenül 7-kor keltek. Azóta sem tudtam kialudni magam. Na, nem mintha aludtam volna egy jó 5 órát egyhuzamban az utóbbi majdnem másfél évben! De egyszer csak eljön annak is az ideje!)

Szóval, már reggeltől arra gondoltam, hyog ma naplózni fogok, és mivel szörnyen eseménytelenek mostanában a napjaink, inkább adósságot törlesztek, és írok Krisztának a beszédéről. No, erre, per pillanat, nem kerül sor, ugyanis jött néhány esemény. Jobbanmondva miniesemény, de elég ahhoz, hogy felforgassák a napunkat.

Boróka reggel óta tiszta egy nyafogás, így sem jó, úgy sem jó, gondolom, foga jön, mert másra nem tudom fogni, ő nem ilyen szokott lenni. Lassan már azt sem tudtam, mit csináljak vele, szopizott még negyedóránként is, aztán aludt egy félórácskát. Nem bántam, hogy csak ennyi volt, mert ilyenkor nagyobb az esély arra, hogy délben egyszerre alusznak, de mivel nem volt elég neki, utána is ccccccsak sírt, sírt, ahoyg felvettem, játszottunk, semmi baj nem volt, ahogy le akartam volna tenni, már görbült a szája és törött a mécses.
Aztán Kriszta sem volt igazán toppon ma, szerencsére, ő csak dél körül kezdte a dolgot. Amikor elővettem a szárazpaszulyt, hogy megválogassuk és odategyük főni a levest, jobb kedvre derült és nagyon buzgón segített. Közben letettem Borót aludni, de csak etetés volt a 10 perc hallgatás. Ezalatt történt, hogy mikor Borót ismét elcsendesítve bementem a konyhába, azt hittem a Nílust áradt (még a könyv hatása alatt vagyok, amit tegnap fejeztem be), az asztalon és a földön is jó nagy tócsa, Kriszta pedig könyökéig benne túrkál a tálban, amiben a válogatott paszulyt gyűjtöttem. Szakadt a cérna, majd' leharaptam a kisasszony fejét, és gyorsan ágyba tessékeltem. Persze, ordítani kezdett és könyörgött, hogy vegyem fel, de közben Boró is újra rázendített. Már égnek állt a hajam, azt sem tudtam, most melyiket csitítsam, vigasztaljam, végül Boróhoz indultam. Közben focizni támadt kedvem, de labda híján, úgy döntöttem, hogy az ajtó sarka is megteszi. Hát meg is tette. Azóta alig tudok lábraállni, a jobb lábamon a kisujjam akkora, mint egy sósuborka, és csak amiatt remélem, hogy nincs eltörve, hogy tudom mozgatni. Különben már teljesen belilult-pirosodott, kenegetem Diclofenac-kal és most már pihentetem.

Na, aztán valahogy mindkét kiasszony elaludt, István is hamarabb hazajött, szerencsére az ebéd is elkészült, sőt, most már a hagyma és a paprika is megtisztítva várja a feldolgozást. Ébredés óta még csend van, bár nagyon törékeny ez a harmónia, és nem biztos, hogy kitart estig.

Szóval, unatkoztam? No, ma nem.

Nincsenek megjegyzések: