2008. szeptember 16., kedd

Prof. dr. Sütő Kriszta


Telefonáltak, hogy készen van a szemüveg és mehetünk érte. Borót magamra kötöttem, Krisztát kézenfogtam és szépen bebuszoztunk a városba. Szerencsénk volt, mert a sofőr kinyitotta az ajtót két megálló között egy stopnál s így a rendelő közvetlen közelében szálltunk le. Örültem, hogy nem kell visszaballagni a megállóból, mert tartottam tőle, 
hogy kiélesedik időnap előtt a helyzet (Kriszta még nem aludt, Borót pedig muszáj volt felébresztenem legédesebb álmából). 
Végül semmi baj nem volt, mintegy 10 perc alatt lezavartuk a szemüvegátvételt, beállítást, 
kifizetést, a kontroll megbeszélését. A megállóba érkezésünk után kb. 2 perccel jött is egy busz 
már jöttünk is haza. A hazaúton végig a szemén volt Krisztának, nem úgy nézett ki, hogy 
zavarná! A délutáni ébredés után ismét visszakerült a szemére, akkor pózolta nekem a következőket:
Komoly Professzor néni:

Mosolygós professzor:

Nevetős professzor:

Gondolkodik a professzor:

Unatkozik a professzor:
 
Aztán meg átvedlett maffiózóba. Ide viszont fölösleges minden kommentár: 






Azt elfelejtettem írni, hogy István ismét Giurgiun van, ezért kellett buszoznunk, ezúttal kedd-péntek a "szerencsés":( intervallum.



2 megjegyzés:

Kármán Család írta...

Nagyon szép Kriszta így is:) Nagyon jól választottatok keretet

Gabi írta...

Szerintünk is szép lett a szemüveg,és csinos kislány Kriszta!:)Szkokán fiúk