2011. június 28., kedd

Édesnégyesben 1.

Vasárnap csodaklassz napot töltöttünk négyesben Aniékkal.

Aki ismeri Istvánomat, tudja, hogy a kulturális programok nem igazán hozzák lázba, ritkaságszámba megy, amikor egy-egy ilyesmire "el lehet kapni". Ő az a kényelmes fajta turista is, aki megelégszik a bejárt, ismert útvonalakkal, a lustálkodással, lubickolással, és csak a "kötelező" helyekre megy el azonkívül. Már a szememre is vetette, hogy a nyaralásunkra betervezett programok már most lefárasztották, amint elolvasgatta őket.:D
Persze, az imént nagyon leegyszerűsítettem a dolgot, mert azért benne is van kalandvágy, ő is, ha elmegy valahová, szereti, ha lát ezt-azt, de csak az olyasmire kíváncsi, amit csak ott talál meg. Egy művészettörténeti múzeumba pl. nem hinném, hogy elcipelhetném!

No, de kanyarodjak vissza a vasárnaphoz ...
Már régóta láttam egy kiállítás óriásplakátját, meg is jegyeztem, hogy no, azt szívesen megnézném, de István passzív maradt. Se igent, se nemet nem mondott. Ani oldotta meg a keleti kérdést: nem mennénk el vasárnap megnézni a Múmiákat? Én nagyon lelkes voltam, István pedig feltételhez kötötte: hát akkor útbaejtjük most a Balu-parkot is! (Szándékoztunk kettesben menni ide a következő hétvégék valamelyikén házassági évforduló megünneplése céljából.:)) És mentünk. A lányok amúgyis Idecsen voltak, ők tavaly amúgyis voltak a Balu-parkban, a múmiákat meg amúgysem kell még látniuk, úgyhogy ez felnőttprogram volt.

Idecset útbaejtve Hévíz és Gyergyó felé mentünk Csíkszeredába. Beérkezve a városba, feltértünk Csíksomlyó felé, megnéztük a templomot, majd a hideg szél hamar visszazavart az autóba. Ezután rögtön egy másik turisztikai objektumot céloztunk meg, a Kauflandot.:P:D Mivel kaját nem hoztunk magunkkal, éhes hassal meg semmit sem lehet csinálni, hát vásároltunk némi ennivalót, és csak az elfogyasztása után vettük az irányt a Csíki Székely Múzeumnak otthont adó Mikó-vár felé. Izgalommal tekintettünk (igen, István is, hisz' ilyesmit még ő sem látott) a ránk váró experience elé, őszintén, nekem fogalmam sem volt, mire számítsak, illetve, hogy a látottak milyen hatást gyakorolnak majd rám. Meglepő volt az eredmény: nagyon szerettem, és nagyon örülök, hogy megnéztem. Eleinte alaposan elolvastam a tudnivalókat, magyarázatokat, történeteket, végül viszont már nem volt türelmem. Kicsit sok is volt az információ úgy "együltömre". De mindenesetre, rengeteg érdekességet tudtam meg, amiről fogalmam sem volt, vagy netán tudtam, de nem értettem az ok-okozati összefüggéseket. Ani eleinte félt, kérte, hogy ne hagyjuk egyedül egy teremben, de a végére teljesen felbátorodott. Mindenesetre, nem is tudom, hogyan írjam le, hogyan írjam körül az egészet: egyszerre volt rémisztő, sokkoló, elkeserítő, informatív, érdekes és szórakoztató. Talán abszurdum, amiket leírtam, és elképzelhetetlen, hogy mindezen jelzőknek eleget tegyen, de így van. Ezt látni kell. És utána feldolgozni a látottakat, olvasottakat. Aki teheti, annak ajánlom, hogy szánja rá az időt és az üzemanyag árát, mert megéri. A belépő jegy normális értékű, felnőtteknek 10 lej, diákoknak, gyerekeknek 5 lej, a kiállítás pedig július 31-éig látogatható Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban.
Fotókat benn nem készítettem, mert nem volt szabad. Az udvaron viszont lehetett fotózni.:)










A nap második részéről pedig újabb bejegyzés születik majd.:)

2011. június 24., péntek

Édeskettesben

Istvánnal. Bár igazából csak magammal.:)

A lányok Idecsen "nyajalnak", mi pedig itthon álljuk a sarat. István dolgozni, hisz "csak" péntek van, holnap meg szombat lesz, de jön a másikféle munkája, a zenélés, én pedig hozzáfogtam a nagytakarításhoz. Már említettem, hogy hatalmas munka lesz, mert az utóbbi hetekben tényleg nem volt időm és alkalmam a tisztességes takarításra, és korántsem fogok végezni vele vasárnapig, de legalább elkezdtem, és a lányok nélkül mindenképpen gyorsabban haladok.

Borókának kissé legörbült a szája az autóban, amikor megkérdezte, hogy mi is ottmaradunk-e, és nemleges választ kapott, de a búcsúzáskor csak azért sírt, mert még egyszer meg szeretett volna puszilni minket. És miután megpuszilt, tényleg elment békével, mosolyogva integetett, majd beindult az udvarra, fittyet sem hányva ránk. :) És én olyan jól éreztem magam emiatt!!!!

Szóval ők most "nyajalnak", mi pedig, miközben ezt a bejegyzést írtam, csomót telefonálgattunk egymásnak és másnak, a családi "nyajalás" érdekében. Pedig úgy volt, hogy idén nem nyaralunk, azaz, teljesen más terveink voltak nyaralásügyben.... No, de azért azt még meg kell érni!:)

Update: Megyünk. Szoba lefoglalva. Július 10-15 között. Hogy hová? Majd akkor... (Nem babonából, csak úgy, meglepetésből.:D) Még alig hiszem el ... és főleg azt, hogy István belement ebbe az utazásba.:) Annyit megsúgok, hogy maradunk tágabb értelemben vett lokálpatriótának.:)  Remélem, semmi sem jön közbe, de persze, hogy nem fog.:)

2011. június 22., szerda

Ugrás

Csak egy képzeletbeli ugrásról van szó, jobban mondva ...  teljesen valós az az ugrás, csak éppen sem hosszban, sem magasságban nem mérhető. Csak egy L-ben. Ami ebben az esetben egyszerűen önmagát jelenti: vagyis az L hangot. És mi közünk nekünk hozzá, azonkívül, hogy szavaink jórészében benne van? Hát csupán annyi, hogy egy-két hete már Boróka szájából is hallani lehet. Eleinte csak a ló szóban tudta úgy, ahogy kiejteni, mára viszont már többször megüti a fülemet, amikor beszél. Lovacska: kimondja tisztán, úgy ahogyan mi is mondjuk. És már a nyelvét sem öltögeti, miközben mondja. Viola: ezt is tisztán ejti, bár itt a nyelvecskéje hegye még kibújik a szájából. És így tovább a többi szavakkal. Kényelmesebb neki még a J, amit eddig ejtett az L helyett, de már sokszor L-et hangoztat. Sőt, az R helyett is néha L-et mond az eddigi J helyett. De az egy másik téma. Majd, amikor azt is kiejti. :) Addig .... örülök a fejlődésében bekövetkezett újabb ... ugrásnak.

2011. június 17., péntek

Végreeeee vakáció!

Bár hétfőn reggel még be kell mennem 1-2 órára, hogy az elmaradhatatlan papírmunka oltárán áldozhassak; bár júliusban vagy 2-3 napra be vagyok osztva soros óvó néninek is, azért ma már eljött a VAKÁCIÓ! Az a vakáció, amit mindenki nagyon várt: a gyerekek, a gyerekeim és főleg én. Mert az utóbbi hetek bőséges eseményei, és a meleg, ami szintén néhány hete a nyakunkon van már teljesen kikészítettek mindenkit.  A gyerekeket azért, mert a jóidőt leginkább a szabadban töltötték volna, de a magas hőfokok miatt mégsem tölthettünk az udvaron több, mint 1 órát; ha bent voltunk a mozgásigényüket sehogysem tudták kielégíteni, a figyelmüket nehezen lehetett lekötni bármilyen érdekességgel is próbálkoztunk, no meg, ugye, az évzáró ünnepségre  is állandóan készültünk. Én azért vártam, mert ez a helyzet már lassan tarthatatlanná kezdett válni, fáradttá, türelmetlenebbé és ingerültebbé tett a szokásosnál; no meg itthon szinte soha nem jutottam egyről a kettőre, pl. takarítás terén. És várták a lányok. Várták, mert már nekik is elegük volt a sok kötelezettségből: a koránkelésből, a siessetek, gyertek már, igyekezzetek-ből, az oviban alvásból és az anyátlanságból. Mert nem mindegy, hogy egy egész napot együtt töltenek velem, vagy 4-5 órát naponta. Borókánál már katasztrofális méreteket kezd ölteni a hiszti, és le merem fogadni, hogy a következő itthon töltött hét után normalizálódni fog a helyzet. Tavaly is így volt.

Megígértem nekik, hogy ma nem kell az óvodában aludniuk. Olyan boldogok voltak!:) Hazajöttünk, levetkőztünk és lefektettem őket. Majdnem 4 órát aludtak mindketten. Pihenten, jókedvűen ébredtek. Főleg, hogy meg volt ígérve még valami nekik: a vakációt a Somos-tetőn, azaz a messzi játszótéren kezdjük. Jó két órát töltöttünk ott, (találkoztunk két gyerekkel a csoportomból is, de Csenge nem maradt állandóan a társaságukban, Kriszta viszont végig Danival játszott, Boróka meg loholt utánuk. Dani édesanyjával a lurkók nyomában voltunk állandóan, a két apuka pedig ügyesen letelepedett egy padra és végigdumálták az időt, amíg nem hívtuk őket.), majd egy családi fagyizással zártuk a kiruccanást.

István azt mondta, hogy olyan boldog a vakáció miatt, mintha legalábbis neki nem kellene mennie dolgozni!:)

2011. június 10., péntek

Évzárók

Lejárt mindkét lányom évzárója. Az ovinak még nincs vége, a vakációt csak jövő pénteken adják, de természetesen, ilyenkor az eddiginél is lezserebb a programjuk.

Krisztáék kedden szerepeltek: aranyos kis pünkösdi népi játékot mutattak be, az iskolába indulók pedig egy rövidke verses-énekes műsorral búcsúztak. Természetesen, angol előadás nélkül nem érhetett volna véget ez a tanév sem, így az angol foglalkozásokon felszedett "tudományukat" is bemutatták. (Különben Krisztának jelenleg mániája a számolás: magyarul ezerig próbálkozik, állandóan kérdezgeti, hogy most mi következik, és angolul, ha kisegítem a tízes többszöröseinél, gond nélkül elszámol százig.)
Nem volt hosszú a műsor, mindenestől 35 perc ha volt talán, de pörgős volt, élvezték a gyerekek és nézők egyaránt. A legvégén, az angol, country ritmusú dallal és tánccal sikerült teljesen feldobni a hangulatot, de olyannyira, hogy majdnem eldobtam az agyam Kriszta viselkedése láttán: az én csendes, megfontolt, okos lányomnak akkora szerepelhetnékje volt, hogy nem bírt magával.:D Szerencsére az óvónők megnyugtattak, hogy hétköznapokon nem ilyen. Nem is ül órákat egy sarokban, de baj sincs vele.:)
Különben is Kriszta volt a főszereplő: ő volt a pünkösdi királynő, rózsakoszorúval a fején, és a szokásos vers és a közös énekeken kívül, neki egy önállóan elénekelt dal is jutott. (Nem anyától lettem/ Rózsafán termettem./ Piros pünkösd napján/ Hajnalban születtem.)
Köszönjük Iluska és Nóra óvó néni a szép műsort, és köszönjük, hogy ebben az évben türelemmel tanítgattátok, nevelgettétek csemetéinket! Reméljük, jövőben is együtt, ugyanitt!:)
Fotókat majd akkor mutatok, ha kapok valamelyik ovistárs szülejétől, ugyanis mi hiába vittük a gépünket, ha a kártyája a laptopomban maradt!

Borókáék évzárója tegnap volt. Ide már vittünk masinát kártyájával együtt, és fotóztunk is.:)
Csak nem nagyon volt kit fotózni. Legalábbis a mi lányunkat nehezen.
A kis tipegő manók (ugye, 2 és fél évesek is vannak) azért olyan édesek voltak fehér blúzocskájukban és farmer alsójukban (szoknya vagy nadrág, nem szerint), hogy már maga ez a látvány is megérte volt az ottlétet. Legalább öten sírtak össze-vissza, legalább hárman ki sem mentek a többiek közé, hanem anyuka biztonságos öléből nézték végig az előadást, és a részvevők közül is sokan mentek a saját fejük után. De olyan édesek voltak! Boró eleinte nyugodtan ült a kijelölt kisszékén, de ahogy meglátta Krisztát, majd engem, nem volt maradása. Kiültem vele a többiek közé, hogy mégis részt vegyen, no, így ment egy darabig, majd az óvónéni kezét fogva is volt egy időszakot, de aztán mégis visszajött hozzám.
Önállóan csak vagy 2-3 nagyobbacska és bátrabb gyerek mondott verset, különben az előadás egy mondóka-gyerekdal-népi gyermekjáték-csokor volt, amiért igazán hálásak vagyunk az óvó néniknek, mert a kicsikkel amúgyis nehéz foglalkozni, és ilyenkor annyira megijednek/megmakacsolják magukat, hogy végül sokan nem mondják el, ami különben nagyon jól megtanulnak. Így a többség bekapcsolódott, verselt, énekelt, és az óvónőknek is nagyobb lehetett a sikerélménye. (Pl. karácsonyhoz viszonyítva.) Mindenesetre, szakmabeliként, aki tudja, hogyan, milyen erőfeszítések árán zajlik a betanulás még nagyobbakkal is, igazán értékeltem és erőn felülinek tituláltam a törekvésüket. Ibolya és Piroska óvó néni, nektek is köszönjük szépen, és szintén reméljük, hogy egy csoda folytán, jövőben is együtt nevelhetjük gyerekeinket!:)
A jövő szombatot pedig nagyon várjuk, ugyanis piknikezni fog a csoport.:) De erről majd akkor...







2011. június 8., szerda

...

Meg kellene írnom az eheti délutános munkatervet ... holnap reggelig.
Jó sok tevékenységi tervvel vagyok elmaradva, legalább egy részét jó lenne pótolni ... úgy kb. 1 nap alatt.
Van már vagy 4 átnézni való anyagom az Erdélyi konyhába ... holnap küldenem kell őket.
2 anyagot meg kell írnom még a lapba ... no, erre "rengeteg" időm van: egyiket 13-áig, a másikat 20-áig kell leadnom.
A lányok szobájában kialakult turkálót meg kellene szüntetni.
A lakásra ráférne már ismét egy alapos nagytakarítás, bútorhúzogatással, suvickolással, ablakpucolással (a szomszédék virágöntöző vize idén is az én ablakomat mossa. grrrrrrrrr.).
Fel kellene kutatni mihamarabb, hová ültek be a molylepkék, mert a minap felfedeztem kettőt a konyhában.
Hivatalos ügyeket kellene intézzen valaki helyettem, orvosi vizsgálatokra kellene eljárnia, és hétfőtől beülnie helyettem a sofőrsuli padjába.
Vasat is szedhetne valaki helyettem (és sajnos Boróka helyett is), mert a múltheti rutin vérvizsgálat eredményei nem túl jók vas szempontjából, nálam enyhe, Borónál picivel nagyobb vérszegénységet mutattak ki. Csak tudnám, hogy Krisztának mégis mitől olyan tökéletes a vasértéke, hisz mindketten egy koszton vannak!?
Jaj, és valaki már igazán alhatna helyettem is!