2012. április 28., szombat

A második...

Csütörtökön sikeresen lejárt a szakellenőrzésem. Nagyon jól éreztem magam közben, és fikarcnyi idegesség sem volt bennem. Pedig már az elején elkezdhettem volna stresszelni, amikor a videoprojektor nem akart beindulni. De mégsem tettem.
Az otthon kidolgozott, és logikusan levezetett tevékenységeket végül teljesen más sorrendben tartottam, mert ott helyben már teljesen logikátlannak tűnt az otthoni elképzelés. És minden nagyon jól sikerült, nagyon jól időzítettem, a gyerekek együttműködőek voltak, ügyesek és okosak, szóval, amikor lejárt, éreztem, hogy ez - minden (ál)szerénységet félretéve - csakis jó lehetett. Végül az igazgatónőm és az ellenőrzésre eljött módszertanos csaj is megerősített ebben, és jóleső érzéssel töltöttek el a szavaik. Bevallom őszintén, nagyon kellett most nekem ez a "fentről" jövő megerősítés, mert amióta visszamentem dolgozni, állandóan bennem volt a félsz: mi van, ha valamit nagyon nem jól csinálok? Amikor tanultam, másképp voltak dolgok, más volt a papírforma, és más volt a tanítás is mint most. Persze, a lényeg nem változott, de ilyen alkalmakkor a "külalak" is számít, és nem tudtam, hogy azt jól sikerült-e a két év alatt definiálni. De ezek szerint nincs baj.

Ilyenkor szeretem a munkám. És igazából nemcsak ilyenkor, de néha belefáradok. Belefáradok, mert mókuskerék. Mert rengeteg gyerek van a csoportban (30, amiből 27-28 rendszeresen ott van), mert kicsi a terem ennyi gyereknek, mert ebben az évben éppen a legnagyobbak az oviból, mert másabbak már ezek a gyerekek, mint régebb (minden feszélyezettség nélkül szembevigyorognak, ha esetleg megszidod), mert hiába ismétled ezerszer, hogy halkabbra vegyék a hangerőt, a következő másodpercben ott folytatják, ahol abbahagyták, és sorolhatnám. Ilyenkor érzem azt, hogy nem fair a gyerekeimmel szemben, hogy az óvodában lefáradok teljesen, és mire hazakerülök se időm, se energiám, se kedvem, se türelmem nincs semmihez.
De (mint pl. csütörtökön), amikor csak amúgy ragyognak egy-egy ötlet miatt, amikor beleéléssel végzik a munkájukat, amikor napenergiáról, világegyetemről, energiapazarlásról, Marianna-árokról, Mount Everest-ről, szelektív hulladékgyűjtésről, és még a jóisten tudja mikről tárgyalunk, és csak amúgy röpködnek az olyan dolgok, amikről nem is sejtenéd, hogy tudják, olyankor azt mondod, hogy megéri az egész fáradozás, mert látszatja, szinte kézzelfogható eredménye van a munkádnak.
S bár tudom, hogy minden óvodában vannak okos, ügyes, valamiben kimagasló tehetségű gyerekek, hiszem, hogy ősszel, amikor iskolába mennek "a mieink", néha nagyot fognak nézni a tanító nénik az ismereteiken. Kolléganőmmel, Katival, szerintem tökéletesen kiegészítjük egymást, mert mindketten másban vagyunk jók: ő a kreatívkodásban jobb, én a zenében; ő a matematikát szereti jobban, én a testnevelést stb., így a gyerekek mindkettőnktől a legjobbat kapják. Drukkoltunk is ősszel, hogy nehogy szétválasszanak, de sikerült együtt maradni, és remélem, hogy mostantól már fel sem merül majd más lehetőség.

2012. április 22., vasárnap

Szakellenőrzés 2.

A második (és egyben utolsó hál'istennek) szakellenőrzésem itt lebeg a fajam felett: ápr. 26-án, azaz jövő héten, csütörtökön lesz.
A Föld napja a témám, és bár rengeteg információt, ötletet meg mindent összegyűjtöttem.összegondoltam már, sajnos, egyáltalán nem állt össze a fejemben kerek egésszé. Igen, tudom, addig van még néhány nap, de zavar, hogy ilyen rosszul állok. A múltkorinál már egy hónappal hamarabb tudtam, hogy mit akarok, mit fogok csinálni, és hogyan kivitelezem. Most valahogy "nem jött" a dolog. És még meg is kell írni, amire múltkor ráment a teljes esemény előtti éjszakám.
Valahogy lesz...

2012. április 20., péntek

"Óvoda másképp"

A román tanügyminisztérium tavaly felfedezte a spanyolviaszt. Azt mondta: "márpedig a gyerekeket el kell vinni kirándulni, meg kell mutatni nekik a város/környék/ország nevezetességeit, meg kell látogatni a múzeumokat, állatkerteket és mindent, ami még eszetekbe jut!" És mindezt egyetlen hétbe sűrítve. Április 2-a és 6-a között. Mindenhol, az egész országban. Óvodásoktól kezdve, a kisiskolásokon és gimnazistákon át a középiskolásokig.

Komolyan, év elején azt hittük, hogy azok ott fenn a fejükre estek. Vagy a fejükre esett valami, de nagyon magasból. Aztán, telt az idő, és úgy kellett ezt a hetet belefoglalni a tervünkbe, ahogy meghirdették: kirándulásokat, látogatásokat, kiruccanásokat kellett szervezni, illetve lehetett óvodában is maradni, de tanulni nem volt szabad. Gondolkodtunk, szülőértekezleten a szülőkkel is tanakodtunk, egyeztettünk, tárgyaltunk, és végül kikristályosodott az "óvoda másképp"-hét terve is.

Hétfőn sétáltunk. Persze, célirányosan sétáltunk, hiszen megcéloztuk a város három templomát. Mivel már eléggé nagyok a gyerekek, úgy gondoltuk kolléganőmmel, hogy egy ilyen kis kiruccanás hasznos lehet számukra. A nap végül olyan jól sikerült, hogy az elképzelt három helyett 5 történelmi felekezet templomába jutottunk el, nyertünk betekintést. Először a Bolyai-téri unitárius templomba, majd a református felekezetű Vártemplomba, ezután a Keresztelő Szent János-templomban fordultunk meg, néztünk körül, majd úgy döntöttünk, hogy az út túloldalán lévő ortodox katedrálisba is bemegyünk, végül pedig próba, szerencse alapon az óvodánkkal szemben lévő zsinagógát is megcéloztuk, és sikerrel jártunk, azaz beengedtek.:)
A "tanulmányút" végén, az óvodában készített rajzok döbbenetes élményt jelentettek számunkra: hihetetlen volt, hogy mi mindent megfigyeltek a gyerekek, mi minden megmaradt azokból, amit hallottak a különböző templomokban, mennyire pontosan vissza tudták adni a különféle felekezetek toronyjegyeit (buzogány, kereszt, dupla kereszt, hatágú csillag), és mi minden egyéb részletre felfigyeltek.
Jött egy jó mondás is.:) A katolikus templom ablakait szemlélgetve az egyik kisfiú azt mondta: Óvó néni, ezek az ablakok Jézusból vannak!:D:D:D
Ezen a napon sajnos nem készültek fényképek, mert itthon felejtettem a fotómasinámat.

Kedden sétáltunk. Nem csak úgy, céltalanul őgyelegve, hanem egy különleges helyre igyekeztünk. Az egyik állatorvos apukánk nagylelkűen felajánlotta, hogy elmehetünk hozzá a rendelőbe. Mi meg nagylelkűen elfogadtuk, bár bevallom, egyikünk sem tudta elképzelni, hogy mivel tudjuk majd ott eltölteni az időt. Hááááát, akkorát, de olyan kellemesen csalódtunk, hogy az csak na! Nekünk, felnőtteknek is élmény volt az ott eltöltött majdnem 2 óra, hát még a gyerekeknek! Kezdődött az egész egy beszélgetéssel az állatokról, lehetett kérdezni, meg lehetett tekinteni a különféle műszereket stb. Aztán megérkezett az egyik "páciens". A sok idegen személy láttán kissé nyugtalanná lett német juhász szuka végül átvonult a vizsgálóterembe, és míg az asszisztens kellőképpen előkészítette a vizsgálatra, a külső teremben még beszélgettünk. Végül, aktív (de pisszenéstelen) szemlélői lehettünk a kutya megultrahangozásának. Hát, ez nekem nagyon furcsa, de nagyon érdeks is volt. Eszembe nem jutott volna, hogy az állatokat ugyanúgy vizsgálják meg, mint az embert... Miután a kis páciens elment, Bogiapu fényképeket mutatott legújabb tevékenységéről: vadállatok gyógyításáról. Láttunk gólyákat, szarvasokat, baglyot, medvéket, mindegyiknek volt valami baja, amit az állatorvos-egyesület (Vets 4 wild - de azt hiszem, még nincs honlapjuk, eléggé újak) tagjai orvosolni próbáltak. Láttunk fotókat és filmrészleteket is, a gyerekek tátott szájjal figyelték. Aztán szemügyre vették a rendelőben egy ketrecben lévő kóbor macseket is, akire szegénykére épp egy műtét várt aznap. És végül, mintegy záróakkordként, eljövetelünk előtt mindenki szerre odajárult a mikroszkóphoz, és belenézett: rühöt láttunk.
Az óvodában készített rajzok szintén csodásak lettek.








Szerdán ... sétáltunk.:) Nem akárhová, hanem az Erdélyi Magyar Televízió stúdiójába. Szintén egyik szülőnk jóvoltából jutottunk ide, és mindenkinek (még a tévéseknek is) nagy élmény volt ottlétünk. A gyerekek nagyon élvezték. Megnéztek minden kütyüt, csodálkoztak, amikor a képernyőn saját társaikat látták, bohóckodtak a kamerák előtt, és mindenekelőtt okosakat kérdezgettek. Illetve nagyon okosakat válaszoltak még az óvodában is, az előzetes beszélgetésen. Számomra nagyon meglepő volt, hogy ennyi mindent tudnak a tévé kulisszáiról is. Akit érdekel, a velünk, rólunk készült riportot megnézheti itt: http://www.erdely.tv/magazin/metszet?musor=19003







Csütörtökön is mi mást tehettünk volna, hát ... sétáltunk. A mellettünk lévő Természettudományi Múzeumba volt időpontunk, majd elsétáltunk a Kultúrpalotába. Annak pedig bejártuk midnen zegét-zugát, legalábbis, ahová szabad volt bemenni: megnéztük a Tükörtermet, a régészeti tárlatot, a festészeti tárlatot, bementünk a nagyterembe, szóval, jól körbejártuk. Kissé hamarabb ért véget ez a nap, de legalább volt idő ... rajzolni.:)



A gyerekek munkáiból "könyvet" fogunk készíteni, csak járjon le a szünidő!:)

Pénteken ... Nem, nem sétáltunk.:D Már nagyon elfáradtunk, és mivel nagypéntek volt, meg rövid nap is, hát egy kicsit húsvétra készülődtünk: nyuszikákat készítettünk, majd részt vettünk az angoltanárnő által szervezett tojásvadászaton és tojáshordó versenyen.

Mindent összevetve: amilyen abszurd ötletnek tűnt év elején, hogy egyetlen hétbe sűrítsük az ilyenszerű tevékenységeket, épp olyan sikeres hetet tudunk magunk mögött: tartalmas, izgalmas, tele sok-sok érdekességgel, látnivalóval, információval. Bár igaz, pénteken már jólesett a megszokott tevékenységeinkhez visszatérni.

2012. április 15., vasárnap

:))))))

Kriszta is újdonsággal lepett meg: megtanult fütyölni. A kezdeti susogás helyett 1-2 másodperc után mostanra már tisztán hallatszik a füttyszó.:)
Rá is nagyon büszke vagyok, bár ez nem annyira kulcsfontosságú tudomány, mint a csokorkötés.

(Apropó, Virág, mi csokorra szoktuk kötni a cipőfűzőt vagy a madzagot. Masni az, amit kimondottan dísz-szalagból kötünk.)

2012. április 14., szombat

:)))))

Boróka megtanulta csokorra  kötni a madzagot! Juhéjjjj, mehet iskolába!:) Azaz, mire odanő, már biztos, hogy mehet iskolába.
Olyan büszke vagyok rá! Csak alig múlt 4 éves....

2012. április 1., vasárnap

Tavasz, nyár, ősz, tél

Igazi Áprilisként köszöntött be idén az április. Pontosan olyan szeszélyesen, bolondosan, változékonyan, mosolygósan, sírósan, melegen és hidegen, ahogy megszoktuk és elvárjuk tőle. Volt ma tavasz is, nyár, is, ősz is, tél is. A sorrend viszont nem biztos, hogy ugyanez volt, sőt, biztos, hogy nem volt semmiféle sorrend abban, ahogy különféle arculatai váltogatták egymást.

Ilyen körülmények között ünnepeltünk ma kettős ünnepet: a fontosabbikat, Kriszta születésnapját, ami "véletlenül" éppen mára is esett, és a nem annyira fontosat, a négy nap múlva esedékes saját születésnapomat. :) De azért én is fontos voltam ma, mert - mintegy plusz ajándékként - nem kellett semmivel sem készülődnöm, hanem szakácsok és pincérek szorgoskodtak helyettem. Olyan jó volt este hazajönni a tiszta lakásba, és beszélgetni ráérősen, nem azzal foglalatoskodni, hogy edényeket pakolgatok, mosogatok, takarítok! Szép nap volt.

Krisztának is különleges volt. Ahogy kinyitotta reggel a szemét, már magában elkezdett motyogni: "Ma van a születésnapom. 6 éves lettem!" - hallottuk a másik szobából. Majd átjött hozzánk, és nekünk is elújságolta!:) Ráérős - a lányoknak mesenézős, pancsolós, nekünk takarítós-beszélgetős-tervezgetős, nekem meg tortázós - délelőtt után kényelmesen elkészültünk, 2-kor felvettük Ayuékat, és kb. negyed 3-kor már ott is voltunk az étteremnél. Nemsokára megérkeztek Melindáék, majd kissé később megjöttek Aniék és Édesanyámék is. Egy külön kis teremben voltunk, a mi családunknak éppen megfelelő méretű. Én akartam úgy, hogy külön legyünk, hogy nekünk se kelljen rászólni a lányokra minden percben, és másoknak se zavarjuk meg a vasárnapi kiruccanását. Nagyon jó volt így. Annyi finomságot tettek az asztalra (hidegtálat rendeltem), hogy egész délután csak ettünk és ettünk, illetve két korty folyadék között még falatoztunk is. :) Hogy mégiscsak "helyezkedjenek" a megevett falatok, a "nyári" időszakokban meg-megjártuk magunkat a vendéglő szép udvarán néhány fotó, némi fogócska, hintázás, no meg pónilovaglás erejéig. Ez utóbbi volt a nap fénypontja, és bár nem reméltük, hogy a lányoknak részük lehet benne (tegnap rákérdeztem, de időjárástól tették függővé), mert még nem is indult be a szezon, és a lovak meg a felszerelés sem volt kellőképpen előkészítve, de szerencsére sikerült kifogni egy néhány perces "nyarat", amikor a lányok felülhettek a lovacska hátára és tehettek néhány kört.
Ezenkívül még volt kedvenc időtöltésük a lányoknak, de nemcsak. Az Édesanyámtól és Édesapámtól ajándékba kapott pillangó/tündérszárny is telitalálat volt, állandóan libegtek a lányok, meg illegették magukat és varázsoltak, tündérport hintve mindenkire. :) A "dzsodzso"-ból pedig- ahogy Kriszta nevezte el a csocsót - szinte mindannyian jól kivettük a részünket, és nem volt hiány kellemes, nevetős (egyeseknél sírós:D) percekből.

A tortaevés is fénypont volt. Bár ezúttal az égvilágon semmi extrát nem vittem bele a tortákba, Kriszta így is nagyon örült nekik, a társaság meg éppúgy értékelte, mint a több órán át díszített máskori "remekműveimet". Különben Kriszta kifejezett kérése volt, hogy most ne legyen semmiféle állatos vagy formás torta, hanem csak egyszerű, erdei gyümölcsös krémmel töltött csokoládés piskóta, málnával díszítve. Mondjuk, bár eleget tettem mindkét kérésének, azért mégiscsak két tortában hoztam össze, mert egy kerek torta nem szokott elegendő lenni a társaságnak. Így aztán lett málnás-túrós torta tejszínhabbal és málnával díszítve, illetve egy csokoládés erdei gyümölcsös diplomatatorta tejszínhabbal és csajos szórócukorral díszítve. Mindkettő finom volt, bár kissé melléfogtam a méretezéssel, éppen fordítva kellett volna használnom a sütőformákat, de majd legközelebb...

Bár nem ma történt, de mindenképpen Kriszta szülinapjához tartozik, hogy múlt szerdán Ani elvitte őket egy délutáni foglalkozásra, ahol több más évfolyamtársával együtt ő is tartja a foglalkozásokat (énekes-mondókás-szerepjátékos foglalkozás), és kihasználva azt a szerencsés helyzetet, hogy a foglalkozásoknak éppen egy könyvesbolt ad helyet, hát Kriszta meg is kapta Anitól és Csabától az ajándékot: Egy Anna, Peti és Gergő könyvet, az Irány az iskolát! Persze, Boró is választhatott egyet, ő egy Bogyó és Babócát szemelt ki és hozott haza. :) Szintén születésnapi ajándék Krisztának a ruhája, amit anyósomtól és apósomtól kapott meg tegnap (én láttam és vettem meg), és nagyon tetszett neki: fodros is, csipkés is, gyöngyös is - még csoda, hogy ennyi minden mellett mégsem zsúfolt, giccses, szóval nekem is nagyon tetszik, és örülök, hogy megláttam. Édesanyáméktól a pillangószárnyakon kívül pénzt kapott, Melindáéktól szintén (így szoktuk, ebből majd én veszek nekik azt, amire szükségük van, és bizony, akkorát nőttek tavaly óta, hogy szinte a teljes ruhatárat fel kell újítani, nem beszélve a tavaszi és nyári cipőkről), tőlünk meg jövő héten kapja meg az ajándék egy részét: elvisszük őket 3D-s moziba. Abszolút újdonság lesz nekik, és nagyon remélem, hogy fog tetszeni. Bevallom, eddig én is egyszer voltam ilyen helyen, és annak sincs két hete, hogy volt!:P

És hogy az én ajándékomról is szó essen... Hát azt nem annyira egyszerű leírni, hogy ezt meg azt kaptam... Tulajdonképpen nem kaptam most semmit (bár a felmentés a sok készülődéssel járó munka alól, azért mégiscsak hatalmas ajándék volt), de ha a Jóisten megsegít, reméljük, hogy a nyár és ősz folyamán sikerül felújítanunk a lakás egy részét, nevezetesen éppen a konyhát. Az meg, ugye, köztudott, hogy az én birodalmam... :) És nem is lehet egyből átvarázsolni.:) De hogy "konkrétumot" és írhassak, elmondom, hogy kedden este egy vagány gitárkoncertre vitt el férjecském, ahol Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor vérpezsdítő akkordjai kíséretében töltöttünk el egy kellemes kétórácskát.:)

És, sajnos, lejárt ez a nap is. De legalább mindenkinek más volt, mint a többi. :) Boldog születésnapot, drága kicsi Krisztánk, élj sokáig szeretetben, egészségben! Mi nagyon szeretünk téged, és reméljük, hogy ezt úgy tudjuk tenni majd mindig, hogy semmiben hiányt ne szenvedjél, és minden álmodat megvalósíthasd!:)

Ma, hajnali 4:35-kor












 







 És nagy örömömre a mai napon több jól sikerült családi fotó is készült rólunk, ami igazán ritka madárnak számít minálunk!:)