2013. március 9., szombat

Rajzok, rajzok, rajzok

Már régóta küszködöm a "problémával", de csak ma sikerült tudatosulnia bennem, hogy leírom, és hátha kapok valami jótanácsot is.

Régen, amikor Kriszta még kicsike volt, más blogokon olvastam, hogy a gyerekek, ahogy valahonnan hazaérkeznek, vagy akár csak úgy, esztelen rajzolásba kezdenek, és lerajzolják élményeiket, családtagjaikat, mindent. És irigyeltem őket, mert az én kislányom nem akart rajzolni. Próbáltam rávezetni, provokálni, de szegényes, amolyan "izzadságszagú" művek születtek. Majd azt mondtam: sebaj, rám hasonlít, nem tud rajzolni. S, akkor mi?

Most, utólag visszagondolva, tudom, jó nagy lökött voltam, hiszen a többi gyerek, akik rajzoltak, Krisztánál jóval nagyobbak voltak már, az én lányom meg túl kicsi ahhoz (3 év alatt), hogy bármit rajzban visszaadjon.
Hogy, hogy nem azonban egyszercsak elkezdett rajzolni. Mindenfélét és állandóan. Azóta már rajzpályázatot is nyert krisztám. Az első rajzok ma is féltve őrzött kincsek, el vannak téve a dobozába (dobozaikba - mert azóta természetesen, Boróka is betársult), és néha megnézegetem őket, hogy nosztalgiázhassak.

Azóta pedig naponta többkiló papírra rajzolnak - iskolában, óvodában és itthon egyaránt. Már letettem arról, hogy születési időponttal lássam el a rajzokat, és eltegyek minden egyes darabot annál is inkább, mert időszakosan különböző témák, figurák dívnak. Boróka pl. naponta kismillió lapot berajzol egy emberi figurával meg egy állattal. Az emberi figura mikor ő, mikor én vagy másik családtag, az állat meg mikor ló, mikor kutya. Ezt csakis ő tudja megmondani, hogy mikor mit látunk a képen, különben szinte teljesen egyformák. :) De ugyanígy voltak tündéres, állatos, egyéb mesefigurás periódusaink is.

És akkor itt van a probléma, amivel küszködöm: nem tudom, mit csináljak ezzel a sok rajzzal. Alapból olyan vagyok, hogy halmozom a bazárt, a sok csecsebecsét, és nagyon sajnálok kidobni valami olyasmit, ami a szívemhez nőtt. (Persze, aztán időnként bekeményítek, és kegyelem nélkül szortírozok, hajítok ki, ajándékozok stb....) A dobozokba általában kiválasztok 2-3 sikerültebb példányt, de a többit valahogy sajnálom kidobni. Persze, dobok is el belőlük, mert néha csak fecnikre, szakadt lapokra rajzolnak, de akkor is... most is rajzdömping van. Csak ránézek az összegyűjtött lapokra és nem tudom, mitévő legyek. Nálatok ez hogyan működik? Vannak rajzok? Mindent eltesztek? Netán mindent kidobtok? Vagy ugyanúgy, mint én, kiválasztotok néhány "reprezentatívabb" munkát? De mit csináltok a többivel? Ha adnátok néhány jó ötletet, hálás lennék értük. :)

Most nem találom a halacskás rajzaikat, de ez a nyeremény, amit a pályázaton nyertek (Igazából csak Kriszta nyerte, mert ő kapta a több szavazatot, de minvégig úgy tudták és tudják, hogy mindketten nyerték, hiszen Borónak is volt pályaműve, és csak 1 vagy 2 szavazattal maradt alul:)):

1 megjegyzés:

Virág írta...

:) Azt tartom meg, amin tényleg szívvel-lélekkel dolgozott, amit kifejezetten valakinek, vagy valamiről készített. Fecnik és firkasorozatok kizárva. Persze, mindezt úgy teszem, hogy ne vegye egyikőjük sem észre, mert ugye minden kincs. :) De nyugi, ez normális! :) Így is tele van pár mappa... :P