A közösségi háló

Igen, bizonyára sokan tudjátok, hogy van egy ilyen című film, ami bemutatja, hogyan is született a Nagyhatalmú Facebook, egyéb neve szerint a Fosbúk. (Mert, hogy ugye, mindenki mindent "elfos" a FB-on.) Nos, én az este szereztem tudomást erről a filmről, és belenéztem online, de mivel nem ment jól, abbahagytam, és letöltöttem. Most már itt van a gépen, és várja, hogy megnézzem... Ma azonban 62 kg padlizsánt sütöttünk le Anyuval, holnap meg ketchupot főzünk, majd elutazunk, úgyhogy egyhamar nem lesz az megnézve...

De visszatérve magához a közösségi hálóhoz... Sokáig ellenálltam, és nem regisztráltam. Nem heccből, nem csakazértis. Egyszerűen, mert nem hiányzott, nem volt szükségem rá, és főleg nem láttam értelmét. Aztán egy idő után kezdtek furcsán nézni rám, amikor mondtam, hogy halványlilám nincs, mi is az, és eszik-e vagy isszák. Persze, nem emiatt regisztráltam végül, egyszerűen csak így adódott. Sokáig nem használtam utána sem, és bizonyos értelemben ma sem használom.

Mert nem értem, hogy miért kell mindent ott "elfosni". Szabályosan, egyesek, ahogy fordulnak egyet, már rögtön "ki is teszik". Hogy fotó, vagy esemény, vagy gondolat - egyre megy. Ahogy elutaznak valahová, rögtön megváltoztatják a tartózkodási helyüket (megsúgom, kb. 2 hónapja szereztem tudomást arról, hogy ilyen is van, azaz hogy van, akinek ez fontos), hogy A Világ lássa, tudja, hogy ő éppen hol van. Minden kiruccanás dokumentálódik, szóval mindenről mindenki tud. Vagy legalábbis én ezt látom, így érzem. Persze, én is szeretem nézegetni mások fotóit, örülök, amikor egy-egy régi osztálytársról, rég nem látott ismerős felől hallok, és örülök, amikor valaki valamilyen hasznos, közérdekű vagy éppen vicces valamit oszt meg az ismerőseivel. Azt sem tagadom, hogy néha leragadok a gép előtt, és direkt rákeresek valakire, hogy lássam, mit csinál mostanában. És örvendek, ha van új fotója, ha megcsodálhatom a gyerekeit.

Nos, ha meg regisztráltál, szinte törvényszerű, hogy te sem maradsz ki ebből. Igen, én sem maradok teljesen ki. Bár úgy érzem, azért mégsem viszem túlzásba a használatát. Van profilfotóm, ami engem ábrázol, mert én ÉN vagyok. Nem a gyerekeim, nem egy virág, nem egy tájkép jelöl engem. A borítóképet el sem tudnám képzelni másként, mint hogy a családom legyen rajta, hiszen az égvilágon semmi sem fejez ki engem annál jobban. Van néhány alapalbum a fotóim között, azon pedig szerepelünk mindannyian a családból: egy-egy fotó a lányokról, néhány családi kép, és néhány profilfotó, vagy kettesben Istvánnal. Ezeken kívül szinte csak az Erdélyi konyhás találkozókról vannak fotók. Nem is szándékszom túlságosan bővíteni a fotótárt. Ma feltöltöttem néhány fotót a múlt hétvégi kirándulásunkról, de csak azzal a gondolattal, hogy a fotók láttán hátha mások is kedvet kapnak ahhoz a helyhez, hiszen én is a FB-on, egy volt tanárnőmnél "kívántam" meg a Vargyas völgyét.

Szóval, összegzésképpen, abszolút jó, hogy az a Zuckerberg fiú összehozta a világnak ezt a közösségi oldalt, hiszen alapjában véve jó dolog, csak mint minden jó, veszélyeket is rejt. Vigyázni kell, hogy ne ő vezessen minket, hanem mi "parancsoljunk" neki, hogy ne vigyük túlzásba a használatát, azaz ne töltsünk túl sok időt vele-előtte, és nem utolsó sorban, vigyázzunk, hogy kik láthatják az adatainkat, fényképeinket, vagyis mennyit adunk magunkból a nyilvánosságnak.