2015. október 16., péntek

Az ősz ajándékai

A belefektetett idő, erő és gondoskodás - ileltve nem utolsó sorban a szeretet - egyszercsak midnenképpen megtérül. 2013-ban sok volt az alma, az viszont nem a mi érdemünk volt, hiszen akkor csak úgy lett, ami lett. 2014-ben a szántóföld már ontotta gazdagságát, a gyümölcsfák viszont úgy gondolták, jobb egy év szünetet tartani. Most azonban bepótoltak mindent: az addig sosem termő szilvafák rengeteg gyümölcsöt adtak, egész nyár végén és ősszel csak hordtuk a sok zsák almát, hoyg finom levet szorítsanak belőle, és nem utolsó sorban a másfél évvel korábban ültetett kis fiatal gyümölcsfák némelyike is megkóstoltatta velünk a termését. Az egyik kicsi barackfa 19 gyümölcsöt érlelt be, a pindurnyi almafán 9 alma lett, de csak 5 érett be végül, az egyik cseresznyefa pedig csodálatos egyetlen szemet termett, amit becsületesen elosztottunk 6 felé, így mindenki megkóstolhatta, megtudhattuk, miylen ízre számítsunk, amikor majd sok is lesz rajta. Az egyik szőlőtőn lett egy szép gerezd szőlő, azt is megkóstolta mindenki, a többi vagy nem termett, vagy sokkal kisebb fürtöcskéket eresztettek, csupán néhány szőlőszemmel. De mi mindenért nagyon hálásak vagyunk, és örülünk mindennek, ami megadatott.

A lányok almafái rengeteg finom gyümölcsöt adtak, mindketten segítkeztek a leszedésben is, illetve az egész termés-hullás ideje alatt megbízható segítségnek bizonyultak a vödrök és zsákok töltésében:

Almaszedés 1.

Almaszedés 2.
Almaszedés 3.
Boró közben más munkát is kapott: zoknit és bugyit teregetett :) 

Almaszedés 4.

Almaszedés 5.

Almaszedés 6.

Hull az alma a fáról.... :) 

Nincsenek megjegyzések: