2008. december 10., szerda

Szalmaözvegy egy gyerekkel


Érdekes napok vannak a hátam mögött. Belekóstoltam az egygyerekes szinglik (ezt a szót most szándékosan írtam, amúgy „nem kenyerem” az ilyesfajta szóhasználat) életébe. És még azt hittem, hogy ihajcsuhaj, milyen jódolgom lesz! Alszom nagyokat (hi-hi), sétálunk nagyokat, és mintegy mellékesen, csak amúgy, kapásból, végigszaladok a lakáson a nagytakarítással. Igenám, de nem kalkuláltam bele azt, hogy egy majdnem egyévessel maradok itthon, aki minden éjjel felsír, a nagytakarításban pedig hatalmas segítségem lesz az örökös zsémbelődésével. Szóval, két nap alatt megvan a fürdő és a konyha fele. ...
Családom másik része „kirándul”. István kiszálláson Vajdahunyadon, csak ma későeste vagy holnap érkezik, Kriszta pedig, kihasználva a Mamatata Utazási Iroda last minute ajánlatát, egy utószezoni nyaralással lepte meg magát. :) Érdekes módon mindig beszélt velem telefonon, amikor kértem, és mindig mesélt arról, hyog miket csináltak aznap. Hétfőn voltak kinn és kutyát simogatott meg Tatával voltak a kántoliban, tegnap nem igazán tudom, ma viszont már reggel korán szalonnát tettek ki a kis cinkéknek. Mamától tudom, hogy olvassák a három kismalac meséjét meg karácsonyi verset tanult, nem kitűnően, de azért meglehetősen eszik, és nagyon jól alszik. Az elmúlt éjszaka volt egy kis ébredése amikoris hozzám kívánkozott, de hamar sikerült leszerelni és visszaaludt. Ha minden igaz, holnap megyünk utána.
Én pedig hétfőn megírtam a negyedik angoltesztet is, nagyon kíváncsi vagyok, milyen eredménnyel. Remélem, ma kiderül és nem hagynak januárig idegeskedni miatta, ugyanis idén ma van az utolsó óránk.
Most pedig remélem, hogy Boró nemsokára elalszik, és tudom a dolgomat végezni. Reggel sírva ébredt és ez az ébredés az egész délelőttünkre rányomta a bélyegét. Most vagy 10 perce éppen hallgat, ezt a csendet használtam ki.

Tegnapi banánfalatka-evés:








6 megjegyzés:

Renáta baba írta...

Jó is meg nem is kettecskén otthon! :)

Patri-cica írta...

Nálunk nagyon nehéz elválasztani a gyerekeket...mintha össze lennének nőve!Annyira igénylik egymás társaságát,hogy az hihetetlen!!!

Viszont nélkülünk simán elvannak!

:-)

iméon írta...

Biztosan fura volt egygyerekes anyukának lenni így majdnem 1 év kétgyerekes lét után.
Nekünk is fura volt a múlt hét Eszter nélkül...de könnyű hozzászokni a "jóhoz". Nagyon hiányzott, de azért megvolt az előnye is a távollétének. :-P
Puszi. Noémi

Gabi írta...

Kriszta biztosan remekül érzi magát!:)
És azért te is haladtál valamennyit a háztartással.:)
Szkokán fiúk

ilgya írta...

Na én is így szoktam lenni,jó is ez a szingliség meg nem is...de azért ügyes vagy,mert haladsz szép lasan és még tesztet is írtál..drukkolok,hogy mielőbb kiderüljenek a pozítiv eredmények...
nagyon jó volt ahogy írtál Kriszta utoszezoni nyaralásáról,tutti jól érzi magát....
Hát megeszem ezt a kiscsajt,olyan aranyos ahogy banánozik...jobb éjszakákat nektek!!!

kicsilány írta...

Remélem hamar megjönnek a jó hírek a teszttel kapcsolatban!!!
Szerintem egész jól haladtál a melóval. Nekem Liza még ennyit sem engedett mikor 1 éves volt.