2015. július 15., szerda

Csak amolyan gondolatok, szösszenetek...

Dimbes-dombos vidéken robogtunk keresztül Görögországon úticélunkig. S bár akár otthoni is lehetett volna a táj, feltűnt, hogy milyen alacsonyak a fák, amolyan törpefáknak látszottak. Végül, az ország belseje felé haladva megtapasztaltuk, hogy milyen a dimbes-dombos vidék akkor, amikor még törpefák sincsenek rajta, hiszen, ahogy elhagytuk A Tembi-völgyét, ami az Olymposz és az Ossa hegységeket választja ketté, olyan kopár vidék fogadott, hogy szinte sajnálni kezdtük a görögöket miatta. Egy idő után megjelentek rajtuk kis bokrocskák, amelyek érdekesebbé tették a dombokat, de akkor is fura volt az a nagy kiterjedésű, csupasz terület. S menet közben rájöttünk az okára is: hát egyszerűen ezeken a fennsíkokon csupa szikla Görögország földje, még a bokrocskák is alig-alig tudnak "megtapadni" rajta. Több helyen "megkezdték" a hegyet, azaz kőfejtők vagy felszíni bányák, vagy mik tarkították a tájat, s bár nem voltak kimondottan szépek, megtörték az egyhangúságot. Ámbár, az egyiket, ami a legnagyobb volt, szépen "álcázták": teraszosították és fákat ültettek a párkányokra, így nem keltette azt a vad, elhagyatottság-érzést.

Főként István hiányolta a magas fákat, és ennek állandóan hangot is adott. Amikor azonban Platamonas várával szemben leültünk egy parkban a padra, és én mondtam neki, hogy: ni, ekkora tuját viszont biztos nem láttál még, csak bámult maga elé, majd rám, és értetlenkedett: nem látott semmiféle tuját. Hát persze, mert az, ami nálunk aprócska bokor, az itt igazi, deli fává nőtte ki magát. Alig akart hinni a szemének! :)

S ha már fáknál tartunk, csodálatos, ahogy a kontinentális éghajlat keveredik a mediterrán égövvel, azaz ahogyan a kétféle éghajlattípus sajátos növényzete keveredik egymással. Mert ugyanúgy, mint nálunk, mindenfelé lehet fenyőt vagy jegenyét látni, illetve a gyümölcsfák közül is képviselteti magát az alma, a dió, a szilva - illetve külön kategóriaként a szőlő, ám, rögtön a tőszomszédságukban ott van a pálmafa, a fügefa, az olajfák sokasága, és nem utolsó sorban szinte minden háznál van egy hűs árnyékot adó kivilugas - vagy a mezőn éppen kiviültetvények. S amit még nem sikerült megfejtenünk: minden fáról egy bizonyos sercegő hang hallatszik, és olyan folyamatosan, mintha tücskök ciripelnének (de azért más, nem lehet összetéveszteni az igazi tücsökhanggal), de fogalmunk sincs, mi adhatja ki: valami madárra gondolunk, de mindenesetre, olyan jól tud rejtőzni, hogy látni még sosem sikerült. Azóta azonban már megfejtettem: az énekes kabóca adja ki ezt a jellegzetes hangot.

Most már békén hagyva a növények és állatok világát, áttérek egy kicsit az emberek világára, méghozzá a gyerekekére. Bebizonyosodott, hogy a gyerekek nyelve univerzális, mert hiába nem tudnak beszédben kommunikálni egy közös nyelven, a gesztusok, a mimika, a mosoly, a mozdulatok, a hang, a hanglejtés mind-mind kommunikáció-értékűek, és talán még jobban meg is értik magukat, mint szóban. Kriszta volt az, aki odament egy másfél-kétéves forma kislányhoz, aki a nagyijával sétált a parton, és játszani kezdett vele. Nagyon kreatívan "kezes" játékokat kezdeményezett (csiklandozás, kukucsi, kerekecske-dombocska), majd végül kavicsot töltögettek egymás markába. A picilány pedig matricákat ragasztgatott Kriszta kezére, amiket Nagylányom vissza is adott neki. És újra bebizonyosodott, hogy ha szocializálódásról van szó, akkor Kriszta jeleskedik benne, Boró nehezebben oldódik fel.

És szintén egy bebizonyosodás, de ez olyan, amit már amúgyis tudtam, csak éppen újra megerősítést kaptam róla: a gyerekeknek nincs szükségük drága, spéci játékokra. Ugyanúgy megunják azokat is, mint az olcsóbb vagy ingyenes játékokat. Bár végülis nem is kimondottan a sok pénzbe kerülő játékokra gondolok, hanem egyszerűen arra, hogy néha nem is igényelnek semmiféle eszközt, amivel lefoglalhassák magukat, hiszen egy-egy új környezet, helyzet megadja számukra a kellő "alapanyagot". Így az én lányaimnak is fölöslegesen vittünk tollasozót, kártyapaklit vagy fölfújhatós labdát, a kagylóhéjakkal, kövekkel, kavicsokkal, tengeri algával, falevelekkel, illetve egyéb parton talált dolgokkal sokkal jobban eljátszadoztak, megspékelve jócskán szerepjátékkal is: nyitottak vendéglőt (Kriszta), festővé vedlettek (Boró), lovacskáztak vagy kutyusost játszottak. Szóval, nem is muszáj mindig azon fáradozni, hogy a kezükbe adjunk ezt-azt, amivel agyonüthetik az időt, hagyni kell őket, hogy tegyék próbára fantáziájukat, kreativitásukat: csodálatos dolgok, élmények, emlékek születhetnek.  

A Tembi völgye - csodálatos szoros sok-sok zölddel, meredek sziklafalakkal, vadregényes tájakkal. Sajnos, csak végigsuhantunk rajta menet és jövet is, nem futotta többre az időnkből.







Görögország belseje: kopár, néhol bokros dimbes-dombos vidék:



A teraszosított kőfejtő:


Nincsenek megjegyzések: