2015. július 30., csütörtök

A hely

Hazajöttünk. Rég hazajöttünk. Túl rég hazajöttünk ahhoz hogy gondolatban még ott lehessek. Túlságosan más világba csöppentünk, szinte azonnal a hazaérkezésünk után. De olyan világba, amit nagyon szeretünk, amiben nagyon jól érezzük magunkat (A Kertbe. - merthogy nekem valahogy így maradt meg: a Kert. )

Mégis, olyan jólesik visszanézni a képeket, elmélázni egy-egy felvételen és lepergetni az emlékeket....

A kenyeres autót vártam egy nap - mindhiába, persze, mert már elment - s hogy ne legyen unalmas a várakozás, fényképezőgépet is vittem magammal. Lefotztam a szálláshelyünket innen is, onnan is, ezt a zegét, azt a zugát is. Hogy maradjon meg így is. :)
Harilaos Beach. Ez volt a neve a háznak, s bár első perctől terveztem, sőt, ott is sokszor eszembe jutott, végül mégsem kérdeztem meg Iannistól, a házigazdától, hogy mit is jelent. Feltevésem szerint egy név, és azt jelentheti-: Harilaosnak a strandja. És hagyjatok meg ebben a hitben, nekem ez így megfelel. :D

Plaka Litochorou egy csendes kis falucska az Olimposz lábánál, itt volt a szállásunk. Lézeng néhány turista a parton, de nem az a fajta hely, ahol lépkedni sem tudsz tőlük. Vannak hotelek, panziók, kiadó apartmanok (mint amilyenben mi is voltunk), de a helyieknek is vannak nyaralóik. És gyakorlatilag ott élnek a turisták szeme előtt: a terasz a kapuban, vagy még kapu, kerítés sincs, a gyerekek későestig fociznak az utcán, a part tele van a helyiek kis halászcsónakjaival, majd odébb, hogy azért a turisták is "megéljenek", van egy beach-bár is, nádfedeles napernyőkkel, nyugágyakkal, mindennel, ami kell. A báron túli part is a faluhoz tartozott, de ott már inkább a turistás vonalat képviselték.

A mi házunkat 30 méterre hirdették a parttól. Nos, ha nem is éppen 30 méterre volt (bár az alsó kijáratától, amit viszont nem lehetett használni, lehet, hoyg nem volt több ennyinél), de mindenképpen 50 méternél kevesebbet kellett menni a vízig. S bár ezerszer is megnéztük a képeket róla, és street-wiew-vel is sokszor meglátogattuk indulás előtt, mégis teljesen új volt minden, amikor "teljes életnagyságban" láttuk meg. Ismerős volt minden, s mégis új, mindenestől. :)

Hamar kiismertük magunkat, hamar köszönt mindenki az úton. :) A szálláshelyünkön is minden a legnagyobb rendben volt. A foglalás körül minden simán zajlott (bár most foglaltunk életünkben először booking-on), be voltunk jegyezve, minden stimmelt, s még a házigazdánk is nagyon jól tudott angolul, így könynen értekeztünk. A kis apartmanunk is olyan volt, mint amilyennek a képeken látszott. Persze, nem tudtuk, éppen melyikbe kerülünk - a lányok fájlalták is egy kicsit az emeletes ágyat - de nagyon szuper szobát kaptunk. Az erkélye a ház oldalán volt, így balra volt a tenger, előttünk a falu az épületekkel és buja növényzettel meg a ház szépen ápolt kertje, meg a szőlő- és kivilugasai, és pálmafái, meg olajfái, meg minden, jobbra pedig az Olimposz magaslott. (Mennyivel gazdagabb, nagyszerűbb kilátás egy turistákkal teli part látványához képest!) Nem tudtam betelni vele. Ahányszor kiléptem, mindannyiszor más volt valami: vagy a víz színe, vagy a kristálytisztán látszó, vagy a ködbe burkolózó hegyek, vagy a szellő, vagy az illat, amit hozott magával, szóval: nem lehetett (volna) megunni.

A kis konyha - nos, tényleg kicsi volt, de tökéletesen megfelelt a célnak - eléggé alapjáraton volt fölszerelve (ami számonra először kissé csalódás és bosszúság volt). Látszik, hogy nem igazán főznek ott a vendégek, nem arra rendezkedtek be. Mi viszont főztünk, bármilyen szokásaik is lennének másoknak. Nekünk csak így ütötte a széle a hosszát. És igen, megtanul az ember boldogulni 1 lábossal, 1 serpenyővel meg 1 tésztaszűrővel is. Sőt, kétfogásos ebédet is főz már ennyi edénnyel! :) Na jó, azért a villanysütő tepsije is jó szolgálatot tett kétszer szalmakrumpliügyben! És fakanalat meg egy nagyobb kést is beszereztem magamnak az ott-tartózkodásunkra. Lapítóra (ti. vágódeszka) már sajnáltam kiadni az 5 ejurót, boldogultam ezügyben a lapos tányérral is!;) Az első napon szörnyen dühös voltam, hogy hagytam magam lebeszélni a vízforraló magunkkal viteléről - mert kávéfőző nem volt, így aztán neszkávét ittam, amikor "otthon" kávéztam - de szerencsére kellemes csalódásomra a villanyrezsó is olyan pillanatok alatt fölforrósította a vizet, hogy végül már nem volt kedvem zsörtölődni a vízforraló miatt. De mindent összevetve nem szenvedtünk hiányt semmiben (tányérok, tálkák, poharak, csészék, evőeszközök voltak): végülis kérhettem volna, s biztos adtak is volna, de tudomisén? - valahogy nem volt kedvem "kekeckedni" velük. Olyan aranyosak voltak! :)

És végül a part. Nos, hát láttuk a képeken, hogy köves. De ez nem tántorított el a helytől. Azt mondtuk: jó lesz, s ha nagyon megkívánjuk a homokos partot, majd elmegyünk máshová. És így is lett. Sokfelé voltunk, mindenhol jó volt tulajdonképpen, de azt, amit Plakán kaptunk, azt máshol nem kaphattuk volna meg: a csendes helyet, az autentikus görög "halászfalut", a sok-sok kagyló-kincset, amit gyűjtöttünk, és persze, hazahoztunk, az "értelemmel" megtöltött búvárkodást, hiszen annyi csodában volt részünk általa, hogy jómagam is úgy örültem, mint a gyerekek, s mégis, mégha a prttól 10-15 méternyire is, de megkaptuk a homokos tengert is, ahol kitűnően lehetett úszkálni, ugrálni, hancúrozni. S - bár ez mindenhol érvényes volt: annyira tiszta volt a víz, hogy nem is hittem volna, hoyg tenger lehet ennyire tiszta, átlátszó. Még a nyakig érő vízben is lehetett látni a köveket.

És a fentiek ellenére sem láttam/látom rózsaszínben a világot. Jobban mondva a görög világot. Nem. Megmondom őszintén - és ezt nemcsak a mi kis falunkból ítélve, hanem mindabból, amit láttunk, ahol jártunk: ugyanúgy, mint nálunk (vagy Bulgáriában) ami a valakié, az szép, rendezett, gondozott, ami a senkié viszont.... gazos, szemetes, igénytelen. Egy-egy üres telek tele volt szeméttel, a füvet nem kaszálták, a parton is volt oda nem illő dolog épp elég. De ez cseppet sem zavarta az ott lakókat, jóízűen ettek, beszélgettek, miközben a parton, a telkük előtt eldobott flakon feküdt, vagy a kerítés tövében egy-egy ott hagyott, teli szemeteszsák díszelgett. Balkán - mondjuk. Igaz is. Szerencsére, volt egyéb - sok minden - ami elvonta az ilyesmiről a figyelmet, és sok-sok-sok-sok-sokszorosan kárpótolt helyette. :)

Balra a tenger.....

Előttünk a falu meg a buja növényzet...

Jobbra a hegyek, tisztán kirajzolódva ...

... és ködbe burkolózva.

Iannis felesége (az asztalok és székek mögött látszik a feje) és sógornője naponta legalább egyszer lemosták az udvart, járdákat, de volt, hogy reggel és este is megtették.

A kert egy kis része az erkélyünkről látva: ott az autós bejárat

Udvarfront: középen, fönt a mi erkélyünk

Tenger felőli része

Sok szintű volt; a földszintre is sok lépcsőn kellett fölmenni; ezek a lépcsők a földszintre vivő lépcsőkhöz vittek :) 

Az Olimposz a kertből kihajló pálmafákkal. (És középen jól látszik, amiről az utolsó bekezdésben írtam...)

Kert, bejárat, utca, tenger: mediterránea és kontinens :)

A "berendezés" egy része: Mali, a barátságos, játékos kutya, akit még én is kedveltem és simogattam. A lányokról nem is beszélve. Azóta is sokszor emlegetik. :) 

A hátsó kert, ami egyben privát parkolóként is szolgált. Az autók jól el tudtak bújni a fák árnyékában. A nagy hőség és szárazság miatt ez már nem zöldellt olyan szépen, mint az első kert, amit rendszeresen öntöztek...

Udvarfront - más szögből

És itt érkeztünk le a Vízhez...

Ha balra néztünk.....
... s ha meg jobbra... 

... s ha egy kicsit tovább mentünk jobbra ... itt fizettünk legelső este 37 eurót négyünk vacsorájáért ... no comment. :P 

...s ha még egy kicsit tovább mentünk... 

Itt vettük a legjobb és legolcsóbb fagyit. Szinte minden este kimentünk fagyizni. 



Nincsenek megjegyzések: