2013. augusztus 5., hétfő

Bulgária 2013 (3) - A hely

Nem is gondoltam volna, hogy a munkán kívül ennyira mozgalmas napok, időszak vár ránk a hazatérésünk után. Már annyira messzinek tűnik a nyaralásunk, és annyi minden történik közben, hogy szinte kényszerítenem kell magamat, hogy visszagondoljak rá. Kissé elmaradtam a krónikálással, de nem baj, szépen lassan behozom ezt is. :)

Szóval, megérkeztünk szerencsésen Bulgáriába, magyarra fordítva Szent Konstantin és Elena városába. Érdekes módon, amikor egyeseknek megmondtuk az úticélunkat, néhányan visszakérdeztek: Mégis a román tengerpartra mentek, nem Bulgáriába? :) És ez annak tudható be, hogy hát előttünk, erdélyi magyarok előtt is ismeretes e két szent neve, hiszen halljuk imitt-amott, amikor a románok ünneplik. És mivel nem olyan ez a városnév (Sv. Konstantin i Elena), mint mondjuk Albena vagy Balchik, hát persze, hogy lefordítva mondjuk, ami aztán erre a vicces feltételezésre adja az okot.

A gps-nek hála a komplexumot is úgy megtaláltuk, mintha haza mentünk volna. Pillanatok alatt átengedtek a komplexum sorompóján, és néhány méter után, bal kéz felől már fel is tűnt a hotelünk. Parkolóhelyet is egészen közel találtunk. Nem volt még 11 óra, de már kaptunk karkötőket, és 12-től mehettünk ebédelni. Addig feltérképeztük egy kicsit a terepet. Nagyon tetszett, amit láttunk, és reméltük, hogy a szobánk meg a kilátás is legalább a látottakhoz méltó lesz. (Volt ott azért egy olyan rész, ahová nem szerettük volna, ha a szobánk néz, de végül alaptalan volt minden félelmünk.)

Bevezetőül megrohamoztuk a lobby bar-t, és kávét, a lányoknak pedig koktélokat rendeltünk. Aztán sétáltunk. Megnéztük élőben is azt, amit az internetről már szinte úgy ismertünk, mint a tenyerünket, de persze, azért érdekes volt az addigi "fehér foltokat" is ráhelyezni a belső térképünkre. Nekem főleg az tetszett, hogy a part nem az a sablonos sík terület, mint nálunk, bár fürdés szempontjából ez eléggé hátrányosnak bizonyult. De azért erre sem kellett panaszkodni.

A szállodánkat nagyon érdekesen alakították ki. Bármilyen furcsa is, de a bejárat volt a legfelső szinten, a hotel többi része pedig annál lejjebb. A bejárattal egy szinten pedig, tulajdonképpen a szálloda tetején egy klassz kis terasz volt, gyönyörű kilátással szinte minden irányba. Tehát a part és a bejárat között nagy volt a szintkülönbség, és nagyon jól oldották meg ezt az "akadályt". Ennek köszönhető pl. az is, hogy a szálloda minden egyes szobája tengerre néz, tehát nem kell aggódni, hogy egy zsúfolt parkolót kell bámulni egész héten át. Mi végül a 3. szinten kaptunk szobát, azaz a második emeleten, a tenger felől nézve jócskán jobbra. Ez volt az utolsó szoba az egyenes folyosó végén, utána már kezdődött a kiszögellés... Istvánt eleinte zavarta, hogy ilyen sokat kell menni a szobánkig, és a balkonról a nem túl szép terület egy része is látszik, de végül nagyon jó helynek bizonyult, mert innen a nyílt tengerre is kiláthattunk, meg a medencés részleg is prim-plánban volt. A szoba is tetszett: minimalista modern stílusban rendezték be, egyenes vonalak jellemezték a bútorokat, és a fehér-kék kombináció nagyon illett a helyhez. A falon, az ágyaink fölött lévő poszterféle vitt némi színt és életet a szobába, bár a stílusa eléggé elütött a szoba összhangjától. Azért úgy szerettük, ahogy volt. Volt két halatmas ágyunk, amit azonnal összetoltunk, ahogy megérkeztünk. Becs'szóra, elvesztődtünk bennük. :D A lányoknak külön fekhelyeik voltak, egy kihúzhatós fotel meg egy pótágy "személyében". Esténként még cserélgették is, a délutáni sziesztát viszont a mi ágyainkban ejtették meg. És még négyünknek is túl hatalmasak voltak. :)

Mint írtam, a szállodánk medencéje épp az ablakunk alatt volt, bárral együtt. A mini-klub, ahol magyar animátorlány foglalkozott a gyerekekkel, szintén a közelben volt, rögtön a kijáratnál. Játszótér, mászóka, ugrálóvár, minden ott volt egyhelyen. A medencéknél pedig csúszdák voltak, amit imádtak a lányok. Hogy a tengerben, homokos parton játszhassanak-fürödhessünk, kissé fel kellett kerekedni, és a Rubin szálloda elé kellett menni, de azt a 10-150 métert szívesen megtettük. Különben, ha megéheztünk vagy megszomjaztunk az ott lévő sátrakat-bárokat is használhattuk, szóval "otthon voltunk".

Első két napon kissé rosszul osztottuk be az időnket, és a lányok lemaradtak az este 8-kor kezdődő minidiszkóról, de utána átszerveztünk egyet-mást, és már felhőtlenül élvezhették a táncikálást. Táncikálás után vagy sétáltunk a komplexumban erre-arra, és persze, igénybe vettük az egyéb szolgáltatásokat (ugrálóvárak, játszóterek, más szállodák miniklubjai, élőzenészek hallgatása, illetve tánc) vagy megnéztük a 9-kor kezdődő műsort, de azt hiszem, hogy csak egy este, a cirkuszt néztük egészen végig. A lányok (és István) minden nap aludtak délben (én csak egyszer vagy kétszer "pazaroltam rá" az időt), mégis, este 10 körül már kinyiffantak. És bevallom, önző szülők voltunk, mert miután ágyba dugtuk őket, és elaludtak, legtöbbször mi még felkerekedtünk, és vagy sétáltunk egyet a csillagfényes éjszakában, vagy kiültünk a tetőtéri teraszra vagy a balkonunkra, és koktéloztunk, beszélgettünk.

Nagyáltalánosságban kb. ennyi. :) És most "dumáljanak" helyettem a képek... :)




 















1 megjegyzés:

Kati írta...

Hát mit mondhatnék, csodaszép:)