2015. július 31., péntek

Lények - Isten teremtményei

Nem, nem földönkívüliek, csak ezzel a gyűjtőszóval illetem a teremtett világ számunkra szokványos és fura, mindennapi és ritka élőlényeit, amelyeket volt szerencsénk Görögországban látni. Utolsó hetünk egyik délutánját teljesen spontán módon a tenger part melletti világának tanulmányozásával töltöttük. Fürdés közben és után, kagyló- és egyéb kincsek gyűjtögetése közepette ránktört a családi búvárkodhatnék. De mivel csak két szemüvegünk és két pipánk volt, hát megosztottuk a tevékenységeket: senkinek sem kellett békétlenkedni, mindenkire sor került mindenben.

Számomra hihetetlen volt, hogy ott, ahol lépkedtünk befele a tengerbe, tulajdonképpen halak tömkelege úszkált. Nem mondhatom, hogy zavartalanul, mert ahogy közeledtünk, természetesen, szétrebbentek, de félméterrel odébb már mások voltak az utunkban. Csíkosak, homokszínűek, tenyérnyi-arasznyi hosszúak, fura szájúak, féloldalasan közlekedőek, volt ott minden.
A kagylótelepek is ott voltak a lábunk alatt, nagyobb kövekre, szikladarabokra tapadva.
A homokozólapát és -gereblye segítségével megnéztük magunknak a szelídgesztenyéhez hasonlatos tengeri sünöket is, s bár érdekesnek bizonyultak, kijelentettük, hogy igazán meglettünk volna nélkülük is. :P
A parti köveken és sekélyesben - ahol néha, amikor a tenger annyira csendes volt, hogy pocsolyának is beillett:P, olyan volt a víz, mint amikor egy kis hegyi patakocska csordogál - kis tarsznyarákok hada tanyázott, és pillanatok alatt tűntek el a legkisebb mozdulásunkra, közeledésünkre. Azért egy sebesült példány (hiányzott az egyik ollója) szépen fotómodellt állt, miközben farkas-, akarom mondani tarisznyarákszemet néztünk egymással...
A remeterákokkal is némileg meggyűlt a bajunk, mert rendszerint ugyanazokat a szép csigaházakat szemeltük ki: ők is, mi is - ők lakásul, mi hazahozandó kincsül. Úgyhogy boldog örömünk nemegyszer éles sikításban csúcsosodott ki, amikor a felfedezett csigaházat éppen "repülni tanítottuk" a kikászálódni próbáló kis rákocska miatt ahhoz, hogy majd nevetésben törjünk ki mindannyian: nevetve egymáson, önmagunkon.
A csúcsot viszont mindannyiunk számára a tintahal jelentette. Kétszer is láttunk tintahalat, s második este annyira "rosszak voltunk", hogy a már említett lapát-gereblye kombó segítségével sikerült a part felé irányítani, és néhány másodperc erejéig "kiküldeni" őt a kövekre, amíg kissé megszemléltük, megcsodáltuk s megborzongtunk láttán. Természetesen, fél perc után sem már vígan úszott visszafele a tengerbe, biztos örülvén, hogy megúszta ezt a fura lényekkel való kis találkozást. Amit előző este láttunk, azt nem sikerült "kihajtani" a partra, csak a vízben csodáltuk szép, összehangolt mozdulatait, mígnem egyszercsak eltűnt a fekete tintájával megfestett vízben.
Delfineket is láttunk, méghozzá kétszer, de azt már csak emlékünkben őrizzük.
S ezenkívül, hogy ne csak a vízi lényeket említsem, a Meteorákhoz vezető úton találkoztunk egy kecskenyájjal, ami szép komótosan sétált az úttesten, nem zavartatva magát az autók miatt.

Mindenesetre, azt mondom, hogy ez a búvárkodósdi hatalmas ajándék volt: ha éppen valahová máshová kerültünk volna, hát ebben az élményben nem lett volna részünk. Nagyobb méretű, profi felszereléses, esetleg szervezett búvárakcióra úgysem lett volna lehetőségünk. De nekünk ez így, ahogy volt: szuper volt! :)

Búvárkodás

Megunhatatlan

Kincskeresés - főleg Kriszta az, akit az ilyesmi érdekel...

... azért néha Boró is benne volt a mókában...

Valami stratégiai megbeszélés...

A csíkos...

Az egyik remeterák

"Gesztenyesünik"

Kis kagylótelep

Rákok menekülése

Pompázatos tintahal

Itt is - próbál elillanni, elbújni

Millió icipici hal

Sünik

Tanulmányalany - remeterák
Beható tanulmányozás - várják, hogy a rákocska kibújjon a csigaházból


Különleges kincsek egy része

Nincsenek megjegyzések: