2010. augusztus 23., hétfő

Nyaralás, Szováta, séták

Aki ismeri családunkat - és talán a naplóból is nyilvánvaló - tudja, hogy nem vagyunk egy sétás család. Hogy csak úgy, fogjuk magunkat és sétáljunk egyet. Mármint én a lányokkal ezt sokszor megteszem, de hogy négyesben sétáljunk! No, azt pirosbetűs ünnepnek jegyezhetem!

Ezért aztán pirosbetűs ünnepként könyvelhetem el a Szovátán töltött napok mindegyikét! Mert rengeteget sétáltunk. Jópofa volt Boróka apjához intézett felszólítása hazaérkezésünk estéjén: mennünk hétájni! Mire azt válaszoltam neki, kicsi kincsem, majd jövő nyaraláskor, addig apukát nem tudjuk elcipelni sétálni! Bár ez így nem teljesen igaz, persze, mert azért szoktunk néha-néha sétálni, de részemről annak a duplája-triplája is kevés lenne!

Szovátán, viszont, a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy szinte minden este sétálunk (csak szerdán maradt ki, de azt bepótoltuk előtte), így aztán, ahogy sötétedni kezdett, mi állandóan a városban kóricáltunk.

Első este nem mentünk messzire. A lányok megszaladgálták magukat egy kicsit a sejtelmesen kivilágított, este és nappal is gyönyörű parkban, megbámultuk a színes fényekkel megvilágított szökőkutat, majd arra vettük az irányt, amerre Istvánt a füle húzta: szinte minden nagyobb vendéglőből, teraszról élőzene szűrődött ki, fenn, a magasban - 6. emeleti balkonunkron - pedig érdekes kotyvalékká állt össze ez az egész. Végül leültünk az egyik teraszon, ahol az énekes srácnak nagyon szép, kellemes, lágy hangja volt és hallgattuk a dalokat, beszélgettünk. A lányok csokis-, István fagyis palacsintát evett, én, vacsora után lévén, megelégedtem a pohár gin-tonikommal.:P A lányok szórakozást is találtak maguknak: a fogpiszkálókat dugdosták bele a vastag szívószálba és élvezték, ahogy a másik végén előbújik.:D Istvánnak itt kívántam boldog születésnapot. Meg akartam várni vele a fél 12-t, de jobb volt így, hogy nyugodtan, egymás mellett ülve tehettem meg, mint pl. majd fenn a szobában, valamelyik csajszi után rohanva, pizsamával a kezemben. Végül Istvánnal mindketten lesportoltuk az este folyamán megevett-ivott dolgokat (máris rosszra gondoltok, héééé!?), mert egy-egy csajjal a nyakunkban kellett megtennünk a szállodába vezető sok, sok, sok, sok lépcsőt.









Második este a forgatókönyv hasonló volt az előzőhöz, de mielőtt beültünk volna "az asztalunkhoz", sokkal többet sétáltunk, sok-sok helyre bekukkantottunk, merthát kötelező volt megnézni kik és milyen felszereléssel zenélnek:P! Végül mégis az előző esti terasznál maradtunk, mert tényleg annak az énekesnek volt a legszebb hangja azok közül, akiket meghallgattunk. A lányok ismét csokispalacsintáztak, Kriszta már eleve kérte, István viszont melbázott, én meg vérnarancs-vodka-koktélt ittam. Jópofa szitu volt, amikor a pincér kihozta a rendelt dolgokat: mielőtt lerakta István elé a fagyit, elém meg az italt, picit meglendült a keze, hogy talán mégis fordítva kellene őket letennie. :D:D:D Mi jót nevettünk a dolgon.:P A fogpiszkálózás folytatódott ezen az estén is, csak kiegészült: a kis pálcikák repülőelemekké avanzsáltak. A csodaszép repülők meg csak éppenhogy fel nem szálltak:P. Ismét sokat beszélgettünk és gyönyörködtünk a lányokban, akik ilyen jól feltalálták magukat a számukra unalmas üldögéléskor is.









Szerdán délután, miután felkeltek a lányok, és amikor már kissé csillapodott a nagy hőguta, a Medve-tó körül tettünk egy hatalmas sétát. Éppen mielőtt elindultunk volna fedeztem fel, hogy eltűntek az előző napokon készített felvételek, úgyhogy tényleg rosszkedvűen és haragosan (bár nem tudom, kire haragudtam, azt hiszem, leginkább Istvánra, hogy miért nem tudja megfejteni mi történt, és miért nem tudja orvosolni a problémát:P) indultam el és nem vittünk magunkkal fényképezőgépet. Merthogy ... csakazértis, hát persze.:P pedig megérte volna. Elindultunk a Medve-tó melletti sétányon, letértünk balra, az újonnan létesített (legalábbis 2-3 évvel ezelőtt, amikor utoljára jártunk erre, még nem volt) sétányra, ami megkerüli a szintén újonnan strandosított Mogyorósi-tavat, majd letértünk a Zöld- és a Vörös-tó felé, ahol, gondolom, kihasználva, hogy nem kell fizetni, rengetegen pancsoltak, illetve egy csomó fekete "majmot" is láttunk. No, nem esőerdő van errefelé, csak néhányan tetőtől-talpig bekenték magukat fekete gyógy-iszappal, amit a Zöld-tóból "bányásztak" ki, hogy tényleg úgy néztek ki, mint valami majmok. Megcsodáltuk a Sóhegyeket is, a lányok meg is nyalták (tiltakozásom ellenére), majd továbbmentünk. Jobbanmondva visszafelé indultunk, mert a fősétányra csak visszafelé lehetett eljutni. Onnan aztán továbbmentünk a Piroska-tó felé, ahol szintén fürödtek jópáran, és ahol sikerült néhány szem savanyú szedret szednem a lányoknak. Ahogy visszaértünk a Medve-tó mellé, rögtön felfedeztük a vadkacsákat, amelyek a tó csendes felébe húzódtak vissza és nem zavartatták magukat egyáltalán a sok néző miatt.
Ez volt az az este, amikor már nem jöttünk többé vissza a városba, hanem vacsora és egy jó kiadós medencézés után, szinte zárórakor, felmentünk a szobánkba és nyugovóra tértünk.

Csütörtökön már a bánya végigjárása is sétának számított, de azért este még lementünk egyet, búcsúképpen. Ezúttal nem ültünk be sehová, hanem a lányoknak megígért lovacskázást, helikopterezést ejtettük meg. Lovacskáztak ők kedden este is, sőt, Boróka kedden délben is, amikor elvittem, hogy ne nyafogjon a pizzára való várakozás közben, de telhetetlenek voltak. Igaz, nem is bántuk, nagyon élvezték a kis műanyaglovacskákon a körhintázást! (Csak az idegesített fel, hogy a nő, aki ott felvigyázott a játákszerekre, egyszerűen nem akarta megérteni, hogy mit akarok. 15 percnyi ugrálásért 5 lejt kellett volna fizetni, és nem volt képes felfogni, hogy én hajlandó vagyok ezt megfizetni, de úgy, hogy a két lány egyszerre megy és ketten csak 7 percig fognak ugrálni.) Innen kiültünk a Medve-tó fölötti placcon az egyik padra, hallgattuk a zsivajt, a sokféle zenét (meg egy kicsit Borónak a nyafogását:P) és ezután jött az, ami nagyon jókedvre derítette őket: "száguldozás" a tűzoltóautóval és "repülés" a helikopterrel. Ez utóbbiban az volt az érdekes, hogy maguk irányíthatták a gépet, egy tolókar mozgatásával meghatározhatták, hogy felfele vagy lefele menjenek.










Miután kiélvezték a játékszereket, újabb kívánságuknak tettünk eleget (amiben egyszer már volt részünk hét elején, nappali fényben), méghozzá a kisvonatozásnak. Nos, ez a vonat nem vonat, mert gumikerekeken jár, de úgy néz ki, mint a síneken járó szerelvény. Izgatottan ültek fel ismét a járműre, és alig győzték kivárni az indulást. Előző alkalommal meglepődünk, amikor az egyik útbaeső hotelnél megállt a kisvonat és leszállt róla egy pár, ezért úgy gondoltuk, ha előre megbeszéljük, mi is leszállhatunk a szállodánk előtt. Így is lett, egy gombnyomással jeleztük leszállási szándékunkat és meg is álltak, hogy kiszállhassunk. Érdekes, más volt az éjszakai Szovátán kisvonatozni, ezúttal az idegenvezető CD se szólalt meg, csak a kellemes zenét szórták a hangszórók. A lányook pedig izgatottan-félve-boldogan nézték, ahogy suhanunk az erdők mellett-között és szippantottuk a jó friss magaslati levegőt.






Vajon kellett-e bárkinek is ringatás?

3 megjegyzés:

Natimi írta...

De kellemes estéitek voltak!!
A sétákat mi is /sajnos/csak kiruccanások alkalmával szoktuk megejteni.Ritka alkalom és ünnepnek számít:))

Jók a képek!Szépek vagytok együtt!:)

Puszi,

Timi

Szabina es Julia baba írta...

De jok a kepek es jo hogy folraktad oket mar nagyon vartuk,a kepekbol is es a beszamolobol is itelv ejo kis napjaitok voltak,jo kis nyaralas volt .pusizka

Szitya írta...

Nahát, Edith!
Nem is kellett sokat várnom! :-)
Innen nekem úgy tűnik, hogy nagyon kellemes, meleg hangulatú nyaralásotok volt! Kívánom nektek, hogy mihamarabb repetázhassatok!!! (Akár máshol, akár ugyanitt!)
Puszi,
Szilvi