2009. augusztus 8., szombat

Időhiány

A nyaralás után vissza sem zökkentünk még rendesen a hétköznapokba. Szombaton a szennyessel próbáltam felvenni a versenyt (ő győzött:P), vasárnap állatkerteztünk, ha már jóidő volt és a fiúk még nálunk voltak, hétfőn Melindáékhoz utaztunk, hogy a baromfiudvarban végezzünk némi népirtást, kedden délben érkeztünk haza. Szerdán déli 1-től Anival összejártuk a várost, hogy cipőket vegyünk magunknak, én az estélyimhez, aranyozottat, ő pedig a megfelelő modellű és főleg sarokmagasságú menyasszonyi szandált. Közben a ruhavásárlást is megejtettem a Lányoknak, és délután, amíg István valamit javított egy munkatársánál, megtörtént a bevásárlás egy része is a vasárnapi szülinaphoz. Tegnap még meg kellett vennünk a húst és a sört, de egyéb vennivalók is akadtak, úgyhogy a nap egy jórésze szintén sétafikával telt el. Ma hajnalban már megcsináltam a tortát, este, miután a lányok lefekszenek, jöhet a díszítése. Előkészítettem a húst (felső csirkecombok), most már csak be kell pácolni és holnap délelőtt megcsinálom mellé a köreteket, salátákat. A nap további része takarítással fog telni, no meg, kicsit a Lányokat is ki kellene szellőztetni, ha már nem esik az eső!
Hétfőn csak épp, hogy szusszanok majd egyet, de máris fogok hozzá újból pakolni, mert aznap este vagy kedden reggel Édesanyámékhoz utazunk. Jövő vasárnap lesz az esküvő, elkél a segítség a készülődésben!

Szóval, nem unatkozunk, és lassan már kezdek vágyakozni a jó öreg, dolgos hétköznapok után, amikor szinte minden a megszokott menetben zajlik, van kvázi napirendünk és ... még a napló(k)ra is könnyeben tudok időt szakítani. :P
Nem tudom, mikor jelentkezem újra... A szülinapról azért mindenképpen szeretnék írni, mielőtt elmennék itthonról. Nem beszélve a nyaralás utolsó napjainak a megírásáról, de hogy mikor ... azt nem tudom.

Puszilok mindenkit, aki olvas, aki ír, akár rendszeresen, akár véletlenül teszi, és kérlek benneteket, nézzétek el nekem, hogy mostanában olyan ritkán jártam nálatok. Egyszer mégiscsak visszatérnek a megszokott napjaink!

7 megjegyzés:

Gabi írta...

Jó utat,jó készülődést!:)Majd várunk vissza!:)
Szkokán fiúk

Andici írta...

Ez aztán igen program! Kitartást és jó szórakozást, majd remélem összejön a találkozónk is egyszer, és remélem nem kikötés az, hogy egyben legyek :P. Mert már az utolsókat rugom, az az érzésem.
Szoríts!
Puszi nektek!
Andici & co.

Évi írta...

Várunk vissza mindenképp.Jó sürü a program, de most kell kiélvezni, mert ha jön a borongós tél benn a lakásban visszasírjuk ezeket a napokat.

egy kérdés.
Nálad a wc papir(irtál náűlam róla), melyik irányban csünghet lefelé???
má' csak azért kérdem, mert a Zurammal komoly vitánk ebböl, mikor összeköltöztünk.
Kiváncsi vagyok neked melyik a jó...
Szerinte a nők tipikusan egyik a pasik tipikusan a másik irányba teszik fel.
Tudom nem komoly a kérdés, de érdekelne.-)))

Pusz Évi

sedith írta...

Évi, igazad van, de tudod, mindig az a jó, ami éppen nincs... Majd ha visszamegyek dolgozni, visszasírom az itthonlétet....

A wc-papír...:D:D:D Kifele csünghet, azaz úgy, hogy a lelógó rész tulajdonképpen elfedi a tekercset. Nálunk nem voltak viták, de ha úgy adódik, hoyg IStván tezsi fel, biztops, hoyg ő befele teszi. :)

sedith írta...

Andici, sajnos, későn olvastam a múltkori megjegyzésedet és már nem tudtam írni mielőtt elmentünk. Utána meg elfelejtettem a nagy rohanásban. És bár szégyellem, hogy én vetettem fel a találka lehetőségét, sőt, az időpontot is én ajánlottam, mégsem tudom betartani.
(Amúgy mérges vagyok, mert a 'legutóbbi hozzászólások' nem működik egy ideje, pedig éppen azért vettem fel, hyog észrevegyek bármilyen írást, mégha valaki régebbi bejegyzésekhez is ír!)
Természetesen, nem követelmény a 2in1 állapot, de attól tartok, hoyg utána, főleg az első hetekben nem igazán lesz alkalmad kiruccanni, utána meg, nem tudom, meddig lesztek itt? De majd összehozzuk valahogy, mindenképpen! Küldöm a számomat emailen!!!:)
És persze, nagyon drukkolok!!!:) Könnyet és gyorsat kívánok!!!:D Nem tudom, neked az első miylen volt, de én biztosíthatlak, hoyg (a lehetőségekhez képest) lehet könnyen és gyorsan szülni!:)
Puszillak

kata írta...

Micsoda pergés!

Szerintem is élvezd ki, amennyire csak lehet, télen meg majd jobban naplózunk! :)

sedith írta...

Kata, télen is egy darabig... januártól (legkésőbb) vissza kell menni dolgozni... :( Na, akkor valóban nem tudom hogyan fog jutni mindenre az időm. De biztos megoldható. Valami mindig elmarad majd, gondolom, pont mint most!:D